Kiemelkedő eredmények a játékfejlesztési verseny döntőjén

A Neumann János Informatikai Kar Alkalmazott Informatikai Intézete az előző évekhez hasonlóan idén is vizuális alkalmazásfejlesztési versenyt hirdetett a Programozás III. kurzus hallgatói között.fb_bgA versenyre a félév során készített játékokkal nevezhettek a hallgatók, a döntőben a legjobb megoldásokat mutatták be a Kar oktatóiból álló zsűrinek.

A december 19-én délután rendezett döntőben 18 hallgató mutatta be a saját készítésű játékalkalmazását. A sokféle ötletes, komoly precizitással megvalósított alkalmazás közötti sorrend kialakítása komoly fejtörést okozott a zsűrinek.

A döntőt követő díjátadón az Alkalmazott Informatikai Intézet igazgatója, Dr. Sergyán Szabolcs megköszönte a hallgatók munkáját, és elismerését fejezte ki: a zsűri minden munkát kiemelkedőnek talált. Olyannyira, hogy a zsűriző oktatók úgy döntöttek, minden bemutatott munka díjazásban részesül.

 

kandela manipulator platypus wolfnik

 

A legjobb munkák közül kiemelkedett egy belső nézetes lövöldözős, egy látványos űrhajós, és két alaposan kidolgozott, gazdag megjelenésű logikai játék, amelyek első díjat nyertek.

 

Első díjban részesült: Horváth Balázs Norbert, Magyar Dávid, Marton Attila István, Nyeste Szilárd

Második díjban részesült: Czinder Vendel Bence, El-Saig Dávid, Fröhlich Martin Michel, Légár Hanna, Szócska Ernő

Harmadik díjban részesült: Bagi Ferenc Bence, Bakay Attila Ferenc, Bakonyi Gergő István, Horváth Tamás Attila, Katona Kamilla, Kovács Marcell, Mihályi István János, Pap Róbert, Szabó Roland László
Horváth Balázs Norbert, Magyar Dávid, Marton Attila István, Nyeste Szilárd

Czinder Vendel Bence, El-Saig Dávid, Fröhlich Martin Michel, Légár Hanna, Szócska Ernő Bagi Ferenc Bence, Bakay Attila Ferenc, Bakonyi Gergő István, Horváth Tamás Attila, Katona Kamilla, Kovács Marcell, Mihályi István János, Pap Róbert, Szabó Roland László

 

Az első díjazottak az elismerés mellett a szakmai szigorlat beugrója alóli felmentésben is részesülnek, a második és harmadik díjazottak pedig kettő illetve egy osztályzattal jobb eredményt kapnak a Programozás III. kurzus esetén.

Gratulálunk minden résztvevő díjazottnak, és felkészítő tanáraiknak!