EIVOK 39.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, a HTE Információbiztonsági Szakosztálya – EIVOK, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának Kiberbiztonsági Tanszéke, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság közös szervezésében 2023. október 25-én rendezte meg „Az Információbiztonság aktuális kihívásai – EIVOK-39” című tudományos-szakmai konferenciáját.

A rendezvény az Európai Unió Kiberbiztonsági Ügynöksége (ENISA) által kezdeményezett, évente megrendezésre kerülő Európai Kiberbiztonsági Hónap kampány keretében valósult meg. A konferencia fő célkitűzése az volt, hogy bemutassa az informatikai rendszerek és szolgáltatások használatából eredő kitettségek, kockázatok hatékony felismerésének és kezelésének módszereit. Emellett lehetőséget teremtett az egyetemi hallgatóknak, előadóknak, gyakorló szakembereknek és piaci szereplőknek a kiberbiztonsági kérdések és kihívások megvitatására, a legjobb gyakorlatok és ötletek megosztására.

1. Alverad-Bánki Nemzetközi Kiberbiztonsági Konferencia

Az Alverad Technology Focus Kft. és az Óbudai Egyetem Bánki Karának együttműködésében, 2023. október 25-én először kerül megrendezésre a nemzetközi tudományos konferencia, amelyet hibrid formában szerveznek. A konferencia nyelve magyar és angol.

A rendezvény célja, hogy a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményeket elérhetővé tegye a szakmai közönség számára, emellett lehetőséget kínáljon a fiatal kutatóknak és PhD hallgatóknak a publikációs gyakorlat megszerzésére. A szervezők azt is kitűzték célul, hogy a társ egyetemek oktatói és hallgatói, valamint a kollégák tudományos kapcsolatai tovább elmélyüljenek.

Az 1. Alverad-Bánki Nemzetközi Kiberbiztonsági konferencia különösen a kiberbiztonság, mesterséges intelligencia, valamint a biztonságtechnikai, villamosmérnöki és informatikai tudományok területén kutató fiataloknak és doktoranduszoknak nyújt lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására.

Hedy Záró konferencia

A HEDY egy 2 éves Erasmus+ projekt, melynek fő célja, hogy átfogó és közös nézetet teremtsen arról, hogyan befolyásolja a Mesterséges Intelligencia (MI) különböző területeit az életünkben, miközben átalakítja a szociális-gazdasági, kulturális és emberi környezetünket.

A konferencia középső szakaszában egyetemi oktatók és ipari kutatók személyes tapasztalataikat osztják meg, bemutatva, milyen változásokat hozott a mesterséges intelligencia a jelenlegi időszakban.

A konferencia záró szakaszában, az októberi európai kiberbiztonsági hónap keretében, az előadók részletesen ismertetik az aktuális kiberbiztonsági kihívásokat.

Állásbörze

Ma az NJSZK az Óbudai Egyetem többi szakkollégiumával közösen részt vett az állásbörzén.
Ez remélhetőleg egy hagyomány teremtő alkalom volt, ugyanis ez volt az első alkalom hogy a szakkollégiumok kivonuljanak az állásbörzére.
Rengeteg érdeklődőt tudtunk beavatni, hogy is működnek a szakkollégiumok.

AI 3T vitaest

A szakkollégiumi tagok aktívan részt vettek a rendezvény szervezésében, beleértve a program összeállítását és a résztvevők moderálását. A vitaest lehetőséget teremtett arra, hogy az érdeklődők megosszák gondolataikat és kérdéseiket az AI-al kapcsolatban, és egy nyitott párbeszéd keretében mélyebben megértsék a technológia kihívásait és előnyeit.

Kutatásmódszertani workshop

Október 12-én Dr. habil. Kollár Csaba PhD. kutatásmódszertani workshopot tartott tagjainknak az Óbudai Egyetem Bánki Donát Karán.

Az előadó az Óbudai Egyetem tudományos főmunkatársa, az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola és az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola témavezetője, az MTA által minősített Biztonságtudományi Szemle lektorált tudományos-szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának tudományos titkára, aki küldetésének tekinti a tehetséggondozást.

Mélyre menő prezentációjában elmagyarázta számunkra részletesen egy akadémikus ambíciókkal rendelkező személy, hogy tud belépni a tudományos körökbe publikálással és azon kívül, hogy lehet érvényesülni az ilyen körökben.

Köszönjük, hogy ilyen remek előadással támogatta a két szakkollégium diákjainak a fejlődését és hogy miatta ez az országos lehetőség így létrejöhetett az NJSZK és a Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégium között.

MndWrk BeerUp Fest

Néhány tagunk kilátogatott az eseményre, hogy tanuljon az informatikáról egy kicsit kötetlenebb környezetben. Másodsorban pedig jó volt tapasztalt szakmabeliekkel sörözni és tippeket kérni tőlük az informatikai pályával kapcsolatban mire érdemes mostanában figyelni vagy felkészülni.

KKM előadás

10-én Horváth Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztályfőosztályáról jött el hozzánk előadást tartani.

A ,,Kiberbiztonság a nemzetközi szervezetekben” című előadásában részletesen mutatta be a hogyan is foglalkoznak a nagy nemzetközi szervezetek a kiberbiztonság egyre inkább égetőbb kérdéseivel.

Horváth Péter remek és érdekfeszítő eladást tartott nekünk és itt is megköszönnénk, hogy elfogadta a felkérésünket!

HUSTEF

Egy szerencsés hallgatónk abban a kiváltságban részesült hogy részt tudott venni a Hungarian Software Testing Forum. Ez konferencia programok tesztelésével foglalkozik. Manapság mik a trendek tesztelés téren és mikkel is kell foglalkoznia egy informatikusnak hogy naprakész maradhasson ezen a területen.